A Németvölgyi úti Támogatott Lakhatásban 18. életévüket betöltött, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos emberek számára biztosítunk ellátást, az életkornak, egészségi állapotnak és önellátási képességnek megfelelően, az ellátott önálló életvitelének fenntartása, illetve elősegítése érdekében.

Kaptárkő és Népszínház utcai lakások

A Kaptárkő és Népszínház utcai lakásokhoz kapcsolódóan a 18. életévüket betöltött mozgássérült (kerekesszékkel, segédeszközzel vagy segédeszköz nélkül közlekedő) személyek számára nyújtjuk a fenti szolgáltatásokat. Utóbbi két lakásunkban önmaguk ellátására legalább részben képes, folyamatos segítséget nem igénylő – akik szükségleteik alapján nem indokolt az ápolást, gondozást nyújtó fogyatékos személyek otthonában történő elhelyezés – mozgássérült felnőttek számára biztosítjuk a támogatott lakhatás szolgáltatásban való részvételt. A fentieken túl a Népszínház utcai lakásban olyan mozgássérült személy kerülhet elhelyezésre, akinek a segédeszköz szükséglete nem haladja meg az ingatlan, illetve a társasházban elhelyezkedő személyfelvonó lift paraméterei által adta lehetőséget (lift ajtó szélessége: 73 cm; lift belső méretei: 118 cm x 80 cm) 

A támogatott lakhatás keretében a Németvölgyi úti Támogatott Lakhatásban 6 fő értelmi fogyatékkal élő személy számára, a Kaptárkő utcai lakásban legfeljebb 5 fő mozgássérült, a Népszínház utcai lakásban legfeljebb 6 fő mozgássérült, fogyatékkal élő személy számára biztosítunk
•    lakhatási szolgáltatást, 
•    esetvitelt, 
•    a közszolgáltatásokhoz és a társadalmi életben való részvételt segítő más szolgáltatások igénybevételében való segítségnyújtást.

Abban az esetben, ha a leendő lakó korábban nem lakott bentlakásos szociális intézményben – különös tekintettel a Németvölgyi úti Támogatott Lakhatásra – a támogatott lakhatásba való beköltözését megelőzően, lehetősége van egy 1 hónapos beszoktatási programon részt venni. A program első hetében az igénylő csak délutánonként tartózkodik 2-4 órát az intézményben, hogy megismerkedhessen a többi lakóval, a munkatársakkal, illetve az együttélés szabályaival. A 2. héten a délutáni tartózkodások mellett, 1 éjszakát az intézményben szükséges töltenie. A 3. héten már 2 éjszakát szükséges a támogatott lakhatásban tölteni. A 4. héten már 3 éjszakát tölt a lakhatásban a többi ellátottal együtt. Ezt a beszoktatást követi egy újabb hónap, mely próbaidőnek minősül és térítési díjfizetési kötelezettséggel jár, valamint megállapodás aláírásához kötött.

Németvölgyi úti Támogatott Lakhatás

A XII. kerületben (1124 Budapest, Németvölgyi út 81. I. emelet 2.) a kerületi a Hegyvidéki Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott 155 négyzetméteres, 8 fő számára kialakított lakásban működtetjük támogatott lakhatásunkat, amely értelmi sérült személyek részére nyújt szolgáltatást. Támogatott lakhatásunkat elsősorban korábban is a kerületben élő vagy a főváros területéről érkező személyek veszik igénybe. 
Az életkornak, egészségi állapotnak és önellátási képességnek megfelelően az igénybevevők önálló életvitelének fenntartása, elősegítése érdekében biztosítunk:
•    lakhatást, 
•    étkeztetést, 
•    esetvitelt, 
•    segítségnyújtást a közszolgáltatások és a társadalmi életben való részvételt segítő más szolgáltatások igénybevételéhez, 
továbbá komplex szükségletfelmérés alapján:
•    felügyeletet, 
•    gondozást, 
•    készségfejlesztést, 
•    tanácsadást, 
•    pedagógiai segítségnyújtást, 
•    gyógypedagógiai segítségnyújtást, 
•    szállítást, 
•    háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtást. 

Munkatársaink szakképzett esetfelelős, terápiás munkatársak és gondozók, akik biztosítják a segítő kezet és sok türelmet, ahhoz, hogy a lakók stabilitását szolgáló rutinokat betartsák, valamint, hogy a maximumot kihozzák magukból. Kirándulásra, játékra és nevetésre is mindig jut idő, a jó hangulat nálunk garantált. 

Az ellátás biztosítása érdekében szorosan együttműködünk Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatával és a Fejlesztő Napközi Otthonával, ahol lakóink zöme hétköznapokon napközi ellátásban és fejlesztésben vesz részt. 
Más szervezetekkel való együttműködés is kulcsfontosságú számunkra, úgy, mint a Kék Madár Alapítvánnyal, hegyvidéki Ízlelő Étterem. Ellátottjaink családjaival, hozzátartozóikkal is jó kapcsolatot ápolunk.

Csoportkép Játék közben

Séta az erdőben Kutyák a csomagtartóban

Kirándulás Csoportkép

 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A merek.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.